Az 1277 méteres magasságával a Vezúv, mint vulkán, nem is olyan magas. Páratlan szépségével csak azért nyűgözi le az embert, mert önálló hegyként emelkedik ki a síkságból, nem pedig egy hegylánc részeként…
Az Invalidusok háza egy épületegyüttes Párizs VII. kerületében, melyben jelenleg Franciaország hadtörténetéhez kapcsolódó emlékművek és múzeumok találhatóak. A Hadtörténeti Múzeumban Napóleon igazán nem panaszkodhat a sírhelyét illetően, persze kérdés…
Erős tengeri flottájának köszönhetően Pisa sokáig meg tudta őrizni hatalmát a Földközi-tenger nyugati medencéje fölött. A kereskedelemből származó haszon teremtette meg a feltételeit annak…
Pompeii házainak nagy része Krisztus után 62-ben egy földrengés következtében összedőlt. De ez csak előjátéka volt annak a tragikus napnak, amikor 79-ben a Vezúv 6 méter vastag hamuréteggel borította be a várost…
Brüsszel (Francia: Bruxelles, Holland: Brussel), hivatalosan Brüsszel Régió vagy Brüsszel Fővárosi Régió (Région de Bruxelles – Capitale), 19 kisebb város közössége, - amelyből Brüsszel, a tulajdonképpeni belváros csak az egyik -, a legnagyobb…
Sziasztok, Gábor vagyok! Egy napot Bernben is eltöltöttünk. Bern mintegy Svájc közepén fekszik az Aare folyó partján. Az óváros a folyó egyik hurokszerű kanyarulatában fekszik, innen terjed ki a város minden égtáj felé néhol egészen 12 kilométer távolságban is…
Bordeaux délnyugat-franciaországi kikötőváros a Garonne folyó mentén, Gironde megyében, Aquitánia régióban. Egyetemi város, a régió politikai, gazdasági és egyházi központja. Elsősorban boráról és konyhaművészetéről híres. (a helyiek Bordelais-nak mondják)…
Prága egyik legszebb épületét, az Óvárosi Városházát 1338-ban építtette Luxemburgi János király. A századok során számos közeli épületet csatoltak hozzá, ahogy a hivatal terjeszkedett, ma pedig egy sor színes gótikus és reneszánsz stílusú épületet foglal magába…
Sziasztok, Gábor vagyok! Tegnap este (az egyéb híresztelések ellenére, mely szerint km-es sorok állnak a jegyekért), szokás szerint a hónom alá kaptam az unokámat és magam mellé a feleségemet és elmentünk megnézni a sárkányok éjszakáját az állatkertben…
Nápoly egyik tengerparti vára a Castel Nuovo. A kikötő felett magasodik, teraszáról gyönyörű kilátás nyílik a nápolyi öbölre illetve a Vezúvra. Bent a várban többféle kiállítás található, festmények és szobrok…
A Vezúv megmászása, egészen a kráterig…
Az első állattartó kerteket az ókori kelet államaiban hozták létre. Feljegyezték például, hogy Sulgi, az ókori Mezopotámia egyik jeles uralkodója már népes állatseregletet mondhatott…
A Postojnai cseppkőbarlang már több mint 200 éve vonzza a látogatókat a világ minden részéről. A barlang eddig felderített járatainak hossza összesen 21 km, ami azt jelenti, hogy a Postojnai cseppkőbarlang Európa legnagyobb és leglátogatottabb…
A Cesta (kosár) vagy Fratta a második san marinó-i erőd. Az 1200-as évek első felében épült, az évszázadok során többször restaurálták. A legutolsó és legfontosabb beavatkozás 1925-ben történt, mely sikeresen…
Körutazásunk, számunkra alapvető hiányokat pótolt. A legtöbb turista Andalúziát, a tengerpartokat, Santiago de Compostelát vagy a Pireneusokat látogatják a legsűrűbben. Pedig Spanyolország „európai lelke”…
Utazásunkat a Baltikum felé, sok éves érdeklődésünk előzte meg. Ifjúkori emlékeinkből felsejlett, hogy már a Szovjetunió fennállása idején is a három kis balti „állam” más volt, mint a birodalom többi tagországa. Már…
Útibeszámoló A Haris Travel Club szervezésében 2007. május 16 -24. között Izraelben jártunk. A területet nevezték az Atyák földjének, Szentföldnek, az Ígéret Földjének is. Ez ma Izrael. Itt három, egyistenhívő vallás: a kereszténység…
Sziasztok, üdvözlet Perpignan-ból. Két napig esett az eső, ebben semmi különös nincs, de a hideg, sűrű, áztató eső különösen kellemetlen, ha az ember mellett pálmafák, narancsfák meg mindenféle ismeretlen virágzó növények vannak. A legjobb ha…
Tatabányától pár kilométerre található hazánk egyik méltatlanul ismeretlen kincse. Pedig a remeteházak egész jó állapotban vannak és a kastély még romosan is sok érdekességet rejt. Már a középkorban egy premontrei kolostor állt a mai remeteség helyén…
Hollandia a világ azon ritka országai közé tartozik, amelyeknek két fővárosuk van. Hágában székel a kormány, a parlament, de Királyi palotát találunk Hágában is, Amszterdamban is. Az ország politikai, még inkább pedig gazdasági és kulturális…
Aki Székesfehérvár közelében kalandozik, vegye fel programjába - a város egyéb nevezetességei mellett - a Bory várat. Korábban magam sem hallottam felőle, de aztán 2008-as látogatásunk után, hogy jobban megismerjem, tavaly is elmentünk oda…
Tavaly hét nap volt a kitűzött cél, idén pedig öt, hogy körbe fussam a Balatont. A felkészülés kritikán alulira sikerült, március óta a havi átlag, amit futottam 30-40 km között mozgott, idő/kedv hiány, vagy sérülések miatt, illetve a rövid távokon volt inkább a fókusz…
Sziasztok, Gábor vagyok! A Frauenkirché-vel külön kell foglalkoznom, mert története szinte egyedülálló: Az eredeti templom építése 1743-ban fejeződött be. A II. világháborúban a szövetségesek korábban nem nagyon bombázták Drezdát, így 1945…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most egy olyan helyet mutatok be, ami első látásra nem igen szokta felkelteni az emberek érdeklődését. Ez egy szennyvíztisztító telep. Lássuk be, ez azért eléggé hátul szokott szerepelni egy bakancslistán. Engem viszont…
Pont jól esett az elmúlt napok átlag öt órás alvása után a hajnali négyig tartó üvöltő zene a kemping szomszédjából... Hajnalban 13 fokban indultam futni, de gyorsan melegedett, pedig egészen tetszett az a hőfok. Az utolsó…
Petrával kapcsolatban az a helyzet, mint Velencével (Venezia), amit erről írni lehet, azt már valahol valaki le is írta, így én most erre sok energiát nem fordítok, ha valakit komolyan érdekel, majd megnézi a neten. Azt meg külön díjazni kéne, ha valaki olyan fotót…
Vannak kempingek ilyen fura szabályokkal, mint hogy 23-tól 6-ig zárva vannak a vizesblokkok, így kénytelenek voltunk ehhez igazodva tervezni az indulást. Nem mintha bántam volna azt a kis időt, amíg tovább aludhattunk, így is nagyon nehezen ment a felkelés, és talán…
Roppant felkészülten álltam neki a második napnak, hajnalban úgy szálltam ki a kocsiból Akarattyán, ahol előző este befejeztem a futást, hogy vittem a napszemüvegem. Az a tevékenység, mint hogy például ránézek az időjárás előrejelzésre picit hasznosabbnak bizonyult…
Sokszor jártam már itt, ez az a város, ahol az igazi digok élnek. A bűnözés az nem semmi. A sétáló ember mellett elmegy a motoros és kiszakítják a kezéből a táskát. Egyszer egy kollégámnak eladtak 400 euroért egy bedobozolt követ I-phone helyet. A város tényleg olyan mint a Piedone filmekben…
Nagyon jó kis város Elba szigetén. Ide száműzték Napóleont. A kikötőben van a téli rezidenciája és úgy 8 km-re van a nyári ranch. Itt el lehet tölteni egy egész nyaralást…
Firenze mindenképp a listán volt mindannyiunk fejében, tehát elindultunk megnézni. Az autópályán hamar oda is értünk. Leálltunk egy árnyékos helyen a vasút mellett és váltottunk parkolójegyet pár órára. Itt ismét a kreatív behajtani tilos táblák…
A szobrász és festőművész Franz von Matsch 1911 és 1917 között, art nouveau stílusban készítette az órát, amely az Anker biztosítótársaság két épülete között formál hidat. A 10 méter hosszú, és 7,5 méter széles órahídon 12 óra alatt 12 osztrák történelmi figura mozog…
Delft város Hollandiában, Dél-Holland (Zuid-Holland) tartományban Rotterdam és Hága között, a Schie folyó partján, csatornákkal szabdalt tipikus holland település, az egykori erőd városi levele 1246-ból származik. Delft az egyik vezető városa volt a korabeli Németalföldnek…
Tanulva az előző napból, a mai napnak kicsit előrelátóbban indultam neki, figyelembe véve az előrejelzett hőségriadót. Átalakítottam a tervet, hogy inkább még a délelőtt folyamán lefutok három szakaszt, a délutáni hőségben pedig ülök a vízben…
Az Arc de Triomphe magyar nevén a Diadalív híres párizsi emlékmű, Franciaország fővárosának egyik legismertebb látnivalója, amely I. Napóleon császár és a mindenkori francia hadsereg dicsőségét hirdeti…
Krakkó jó hely. Ha jól akarod érezni magad, jókat akarsz sétálni, érdekel a történelem, a kultúra, de emellett szeretnél jókat enni és inni-és mindezért ne kelljen sokat fizetni, akkor menj Krakkóba. Mi Karácsony és szilveszter között töltöttünk…
Sziasztok, Gábor vagyok! Miután az amerikaiak visszaadták a volt Táncsics börtön épületét, október 6. alkalmából 2 napig meg lehetett tekinteni. Ezt az alkalmat én is megragadtam és hétfőn meglátogattam a helyet. Nagy tömeg volt, ami igen jelentős érdeklődést jelentett…
Nem tudjuk pontosan megállapítani, mikor kezdték a san marinóiak első erődjük építését. Eredete legendába vész, de jogosan gondoljuk, hogy a X. század körül kezdték építeni a Guaitát. Másrészt már Anglico bíboros 1371-ben írta:…
Az egyik legjobban megmaradt ókori római műemlék, és egyben valószínűleg korának egyik legépebben megmaradt épülete a római Pantheon. A Pantheon Róma államvallásának hét istene tiszteletére épült a 7. század eleje óta, a mai napig pedig keresztény templom…
A Busójárás Mohács messze földön híres és ismert látványos farsangja, karneválja. A Busójárás alapvetően a mohácsi sokacok (Mohács dél-szláv nemzetiségi - más eredet magyarázatok szerint illír (görög) - gyökerekkel rendelkező, a településsel…
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége 1987. óta minden évben az augusztus 20-i rendezvények keretében rendezi meg a magyarországi kézművesek legnagyobb országos találkozóját, a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban. Ez a rendezvény egyre nagyobb…
Az art deco stílus itteni képviselője ez a város. A helyiek úgy öltöznek mint a 20-as, 30-as években. Az építkezésben is jelentkezik és vannak autók is abból az időből. Van egy múzeum ahol a nemzeti állatuk is látható a kivi. Ez egy kicsi futó madár ami este aktív…
Az 1815-ös csata emlékhelye az Oroszlános dombbal…
Capri egy sziget Olaszországban, a Nápolyi-öböl déli részén a Sorrentói-félszigethez közel. Kellemes éghajlatának köszönhetően már a rómaiak korában népszerű üdülőhely volt. A sziget területén két község osztozik: Anacapri valamint Capri. A számos római kori emlék…
Nápolyi , buszos városnézés, abban a nagy felfordulásban, ami Nápolyban van…
Sziasztok, Gábor vagyok! Kecskemétre elsősorban a repülőnap miatt (lásd OTT) szoktunk ellátogatni. Legutóbb valamikor decemberben voltam ott, már megkezdődött a karácsonyi kirakodóvásár a parkban, a hó miatt volt egy kellemes téli hangulata…